65 percig az történt a pályán amit elterveztünk.

A Honvéd Sporttelep gyepszőnyege a rendkívüli időjárás végett alkalmatlan volt játékra, így U-19-es csapatunk bajnoki mérkőzését Kecskeméten, a Műkertvárosi Sportcentrumban rendezték. A félegyházi csapat jól kezdte a mérkőzést, az első játékrész végén előnnyel vonulhattak pihenőre. Szünet után a kecskeméti fiatalok nagyobb sebességre kapcsoltak, jobban bírták erővel, és a mérkőzés hajrájában két gólt szereztek.

Megyei II. ÉSZAK U-19  16. forduló: 2018. 02.24-11:45  Helyszín: Kecskemét, Műkertvárosi Sportcentrum.

KHTK-FTSI II. – SC HÍRÖS ÉP-UFC  1 – 2 (1-0)

Góllövők: Juhász Bence (12.) illetve Mészáros Milán (68.), Szabó Bálint (79.)

A mérkőzés után Balog Huba utánpótlás vezetőedző így értékelt:

A mai mérkőzésen 65 percig az történt a pályán amit elterveztünk. Sikerült a középpályán megtartanunk a labdákat és gyors, kontra támadással vezetést is megszereztük. Ezután sajnos az ellenfél erőnlétileg jobban bírta az utolsó 25 percet és meg tudta fordítani a mérkőzés állását. Ettől függetlenül dicséret illeti az egész csapatot. A lehetőségekhez képest az edzéslátogatottsággal és az edzésen való aktivitással maximálisan meg vagyok elégedve. Remélem, hogy a következő fordulókban már eredményesebbek tudunk lenni. 

 

Kategória: hírek | A közvetlen link.