Labdarúgás: értékes győzelem a listavezető ellen

MEGYEI I. U-19 15. forduló: 2019.03.16 – 12:45, Kecskemét,Kecskeméti Műkertvárosi Sportcentrum

KISKUNFÉLEGYHÁZI HTK-FTSI – KALOCSAI FC-MÉHECSKÉK SE 2 – 0 (1-0)

Játékvezető: RABI JÓZSEF ZSOLT (JUHÁSZ LÁSZLÓ)
KHTK-FTSI: Hostyánszki – Horváth B., Török (Kurgyis B.46.), Bense, Kovács, Juhász (Birkás 36.), Tóth L.(Gerecs 90.), Pálfi (Horváth V. 83.), Makány, Berekszászi, Csányi (Besze 79.) Utánpótlás vezetőedző: Balog Huba.
Kalocsa: Vatai – Matos T. (Matos B. 68.), Lakatos-Lengyel, Szőgyi (Kovács 73.), Markó, Vörös, Farkas, Katus (Varga 70.)Böjtös, Vinkó (Vass 68.), Bányai (Rigó 73.) Utánpótlás edző: Gyurica János.
Gólszerző: Makány Nándor (2., 68.)
Értékelés, Balog Huba utánpótlás vezetőedző:
-Elkezdődtek a bajnokság tavaszi fordulói, két mérkőzésen vagyunk túl.
Kelebia ellen kezdtünk és számítottunk arra, hogy nehéz mérkőzés lesz. Ez be is igazolódott, hozzátéve magunknak nehezítettük meg a mérkőzést, az első félidőben kihagyott helyzeteink miatt. A mérkőzés képe alapján győzelmet érdemeltünk volna, de nem lehettünk elégedetlenek az 2-2-s döntetlennel sem.
A második mérkőzésen a bajnokesélyes Kalocsát fogadtuk. Tudjuk róluk, hogy jó csapat,de úgy gondolom megleptük őket azzal, hogy nem tiszteltük túl az eddigi eredményeiket. Harcosan, nagy lendülettel kezdtük a mérkőzést. Már a második percben vezetést szereztünk ami után az ellenfél sok támadást vezetett, de csak egy kapufáig jutott. A második félidőben már teljesen kinyíltak és nekünk sikerült gyors kontrákkal veszélyeztetni a kapujukat, ami egy újabb gólt eredményezett. 
Úgy gondolom teljesen megérdemelten győztünk 2-0- ra. Bízom benne, hogy a folytatásban is megmarad a csapatban a győzni akarás.
Kategória: hírek | A közvetlen link.