Labdarúgás: bronzérmes a KHTK-FTSI II. U-19-es csapata

 A bajnoki szezon záró fordulójában Lakitelekre utaztak a sportiskolások. Hétgólos mérkőzést hozott a csapatok összecsapása. A hazaiak a 86. percben nyerték meg a mérkőzést, a már bronzérmes félegyháziak ellen.

Megyei II. ÉSZAK U-19  17. forduló (halasztott): 2018. 06. 09.(Szombat) 14:45  Helyszín: Lakitelek, Sporttelep.

Lakiteleki TE – Kiskunfélegyházi HTK-FTSI II. 4 – 3 (1-1)

Gólszerzők: Kasza Zsolt (14.), Dakó Sándor (56.), Festő-Hegedűs Dénes (61., 86.) illetve Makány Nándor (33.), Kurgyis Kevin (68., 69.)

Balog Huba utánpótlás vezetőedző így értékelte a szezont:

„A 2017-18-as szezont a megye II. osztály,  U19-es bajnokságban játszottuk. A bajnokság előtt a csapatot a képességek alapján és az ellenfelek ismeretében a 3-8-dik helyre vártam. Az őszi fordulóban úgy érzem egy kicsit meglepetés csapatként szerepeltünk. A tavaszi folytatásban lehetett tudni, hogy az ellenfeleink már nem fognak lebecsülni bennünket így nehezebb mérkőzésekre számítottam. Egy jó őszi szezon után szerintem egy még jobb tavaszi szezont produkált a csapat és teljesen megérdemelten szerezte meg a bronzérmet. Köszönhető ez a 100%-os edzéslátogatottságnak és a nagyon jó csapategységnek.”
Nem szeretnék senkit egyénileg kiemelni a csapatból, ezért MINDENKINEK köszönöm az egész éves munkáját!
Kategória: hírek | A közvetlen link.